A lovagrend régen és ma
Névadónk, Szent György vértanú kultusza a mai napig világszerte fennmaradt. Előkelő katonai családból származott. Keresztény hite miatt börtönbe vetették, kegyetlenül megkínozták Diocletianus császár katonái, majd, 303-ban kivégezték. A legenda szerint, megölt egy sárkányt, ezért is szokták szép fiatal ifjúként a sárkány legyőzésének pillanatában ábrázolni. Védőszentje Angliának, Oroszországnak, a fegyveres testületeknek, a cserkészeknek is. Több Szent György Lovagrend működik ma is szerte a világban.
![]()
Az Alapító okirat szabályozza a lovagi magatartási normákat.
Annak ellenére, hogy a Rend kénytelen volt működését többször is szüneteltetni, a Rend szabályai sohasem változtak lényegesen, csupán az adott kor igényeinek megfelelően módosult.
A lovagias magatartás, a lovagias viselkedési norma nem változott.
A lovagság életforma, összeforrott a becsület és tisztesség fogalmával.
Lovagrendünk Magyarországon 1944-ig, a német megszállásig működhetett.
Ezután Magyarországon szüneteltette működését, de megszüntetését soha senki nem mondta ki.
A rendszerváltás után, lehetőség nyílt a Lovagrend működtetésére, igaz, hogy csak alapítványi vagy egyesületi formában, civil szervezetként.
Mint ahogy a világ minden táján, Szent György nagy népszerűségnek örvend mind a mai napig is, így van ez Magyarországon is.
Jelenleg, több Szent György Lovagrend működik Magyarországon és szerte a világban. Leginkább címerpajzsuk különbözteti meg őket egymástól.
A Nemzetközi Szent György Vitézei Lovagrend
neve és egyedileg tervezett jelképei, mely lovag vitéz Kovács Tamás GCStG Zászlósúr szellemi termékei, védjegy oltalom alatt állnak.
Bejegyzési számmal, adószámmal, statisztikai számmal rendelkezünk.
OTP számlaszámunk: 11738008-20834322
A Lovagrend központja:
Magyarország, 4031. Debrecen, Derék u.96. 6/18.
Lovagrendünk párt és politikamentes, pártoknak adományt nem ad és nem is fogad el.
Lovagrendünk soha, más Rendekkel vagy szervezetekkel nem egyesül,
azok befolyása alá nem kerül, szuverenitását megőrzi.
Lovagrendünk elsősorban karitatív célokat szolgál, de részt veszünk
állami és egyházi ünnepségeken, meghívás alkalmával.
Rendünk felülről irányított, nem demokratikus szervezet.
Lovagrendünknek Nagypriorátusa működik:
Magyarországon
Szerbiában
Erdélyben
Horvátországban
Szlovéniában
USA-ban
Lovagrendünk Nagypriorátusai megszűntek:
2009. május17-i hatállyal
Egyesült Királyságban
Lengyelországban
Hollandiában