A Szent György Vitézek Rendjének szabályai
1326.április 24-rol
![]()
„Mi, a lovagok baráti rendjének összes tagjai, kik Szent György czímét viseljük, jelen oklevél által jelentjük mindenkinek, kit illet.
Mivel az emberek bármit tesznek, mindig meg kell vizsgálni és nemcsak a tett, de a szándék felett is ítélni kell, azért mi Isten indításából és rendeletéből, akitől jön minden jó, tiszta szándékból és igaz hittel olyast gondolva, a mi által az evangéliumi mondás szerint mind a Teremtő Istennek, mind felebarátainknak tetszhessünk, s tudva azt, hogy a baráti rend a szeretet kötelékéül szolgál Krisztusban, kinek igája gyönyörűséges és terhe könnyű és testünk védelmére a világban……bajai és veszedelmei különféle utakon támadnak, melyekben az emberi gyarlóságnak kész gyógyszer nem áll rendelkezésére, az emberi test szövetsége rövid idő alatt szétválik s a hívők felett az ellenséges gonoszság készül erőt venni és különösen azon lakosoknak, akiknek támadásra kell készen lenni, a meddig az ország terjed, s melynek területén a hitetlenek megszámlálhatatlan tömege lappang, üldözve az igazságot, mivel az ország a hitetlen pogányok határait is mindenütt érinti és határolja és mindezek az ország kormányát rongálják és szétszaggatják, hacsak a hitetlenek seregét ki nem irtják és hogy ezen ország ura olyan kedve szerinti renddel bírjon, amelynek közreműködése mind testét védelmezze, mind életét és országát a hitetlenkedőktől oltalmazza, és mivel a többi keresztyén országok között Magyarország királysága is ezeket a fent említett tulajdonságokat egyesíti magában, mely okból a szent koronának s az ország urának a hívők seregéből a hitetlenek sokaságát ki kell gyomlálni, azért tisztelendő úr Boleszlo atya isten kegyelméből az esztergomi egyház érseke s ugyanazon hely örökös főispánja, Miklós győri, János nyitrai, László pécsi, Péter boszniai, Lőrincz váczi,Csanadius egri, s Henrik a vszprémi egyház püspöke, s a tisztes férfiak, prépostok és apátok, a szentmártoni és más apátok, s a predikátori, minorita, remete-rend barátai, valamint más igen sok egyháziak beleegyezésével, tanácsával, helyeslésével az esztergomi káptalanjelenlétében hoztuk e baráti rend alább megírt szabályait, hogy nevezetese,.
Kik e baráti rendbe be akarnak lépni, azok közül minden gyűlölködés és a mi viszályra szolgáltatna okot, ki legyen közülünk zárva, kölcsönös szeretettel öleljék egymást és egyesülten a változó esélyekkel biztosabban szembeszállva, lelkük, testük tisztességére a jelenben gyönyörűségesen haladhassanak, s a jövőben az örökké tartó örökséghez eljussanak. Ezek után kik e baráti rendbe be akarnak lépni, fekete posztóból köpenyük legyen, térdig érő hosszú, s arra csuklya legyen varrva, s a köpeny belsejébe e betűket írják:
Valósággal igaz vagyok e baráti renddel szemben.
És ha isteni elhívás folytán valamelyik lovag e baráti rendben meg találna halni, a többiek, kik életben maradottak, lelke üdvéért tíz misét tartozzanak tartani , s a temetés napján az oltárnál bemutatni.”
„..egyik a másiknak sérto szavakat vagy rágalmakat mondani ne merészeljen…”
„…és ha valakit valami szerencsétlenség talált érni, akár szülék halála, akár mások tette folytán, a többiek azt, amint tapintatosabban tehetik, vígasztalják.”
„ Továbbá egyik a másikat, ha szükséges lenne, ha nem segítséggel, de tanáccsal segíteni tartozzék, hogy az ellenségeskedést csillapíthassa és elaltassa és egymás iránt kölcsönös szeretettel viseltessenek és sem ura ellen, sem másoknál semmi rosszban se szóval se tettel ne merjenek mesterkedni…
„..és ha valaki a másik ellen gyulölettel van, a többiek kötelessége békíteni, és ha nem akar kibékülni, ki kell dobni a baráti rendbol….”
„..Továbbá mivel többször láttunk viszálykodást a barátok között, s hogy egyik a másikat megveti, azért rendeljük és sértetlenül megtartani akarjuk azt, hogy a rendbol mindenki bármelyik társát bárki ellen tanáccsal és pártolással segíteni tartozzék s a társa elomenetelére mindenben bárkivel szemben egész erejével törekedni tartozzék. Akarjuk azt is, hogy bármelyik társunkat valaki megrabolta vagy megsértette, az a megsértett félnek eleget tegyen, hogy közülünk senki se szenvedjen senkitol se sérelmet. Továbbá ez a baráti rend az egész anyaszentegyházat oltalmazni, megvédeni tartozzék, a mennyire a hit vallásából lehet, hogy azon szentegyház örökkévaló könyörgése által ez a rend lelkiekben és az ideig valókban gyarapodást tegyen….”
„…Továbbá rendeljük, hogy rendbol senki se legyen, s szabad se legyen barátságos érintkezésbe lenni rendbeli barátunk ellenségével, ha megtudják az ellenségeskedést, vagy ismerik a köztük lévo viszályt, hitszegés és a társaságból kizárás büntetése alatt…”
Idézetek az Alapító levélből.